• +36 77 542 007
  • Hétfő - Péntek 8.00 - 17.00
  • info(kukac)rollo.hu
Hungarian English German

Biológiailag lebomló müanyag burgonyából

A termelés még csak egy százalékkal részesedik a piacból, de a 78 mezőgazdasági, vegyipari, élelmiszeripari és hulladékfeldolgozó vállalkozást képviselő European Bioplastics szervezet adatai szerint az ágazat termelése évi 20-30 százalékkal növekszik. A bioműanyagokat elsősorban a csomagolóipar használja, de a kutatások előrehaladtával számos alkalmazási terület kínálkozik, ugyanis már szinte minden műanyag előállítható részben megújuló nyersanyagokból.

A BASF vegyipari vállalat áprilisban bejelentette, hogy 2010 végéig bővíti kapacitásait az Ecoflex és Ecovio néven előállított bioműanyagok termelésére. A cég már 2006-ban részt vett egy fejlesztésben, amely elnyerte a Philip Morris Alapítvány kutatási díját, egy teljesen lebomló, megújuló nyersanyagokból előállítható műanyag gyártásával.

A Biotec nevű német vállalat műanyag-granulátumot állít elő további feldolgozásra. A granulátumot burgonya keményítőből állítják elő; a burgonyát helyi gazdálkodók termelik, csak erre a célra. A bevásárlószatyrot gyártó berendezések szinte átállítás nélkül működnek az új alapanyaggal, és kevesebb energiát fogyasztanak, mint a hagyományos granulátumok feldolgozásakor.

Harald Kaeb, a European Bioplastics igazgatótanácsának elnöke szerint a bioműanyagok "élete"során 20-30 százalékkal kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe, és még kevesebb kerülne, ha a szállítás és tárolás során is sikerülne csökkenteni a kibocsátott gáz mennyiségét. Christoph Heiss, a Biotec munkatársa cége termelésének csaknem száz százalékos növekedésével számol a jövő évben, és a távoli jövőben lehetségesnek tartja a megújuló nyersanyagokból készülő műanyag húsz százalékos piaci részesedését - írja a Handelsblatt című német napilap.